Tapasztalatok az osztrák oktatási rendszerben

Ha szóba kerül egy megosztó téma – illetve ha valaki olyat kérdez, ami több kérdést felvet – az foglalkoztatja az egész osztályt és a tanárt. A tanár új érveket hoz fel, nem fojtja el a vitát arra hivatkozva, hogy nincs az ilyesmire idő az órán. Egyszerre csak egy ember beszél, nem egymásra támadva, hanem mosolyogva, még akkor is, ha valamiben nem értenek egyet. Nem sértődnek meg a másik mondanivalóján. A diákok mernek ellentmondani a tanároknak, megengedett, hogy más legyen a véleményük, amit érthetően meg is tudnak fogalmazni.

Úgy zajlanak az órák, hogy mindenki hozzászól, hozzátesz valamit. Nem csak a lehetőség van erre megadva – hiszen a tanár nem olyasféle monológot tart, amiben kizárólag információkat, adatokat halmoz – hanem azáltal, hogy ezt szokták meg kicsi koruktól, nem kell a tanárnak őket olyan gyakran név szerint felszólítania és úgy kérdeznie. Sokkal több a jelentkezés, akkor is, ha van kérdése a tanárnak, akkor is, ha nincs. (Természetesen jönne magyar oldalról az a reakció erre, hogy Ausztriában biztosan több idő van ilyenekre. Ha Magyarországon is több idő lenne, ott is biztosan beszélgetnének és interaktívabbak lehetnének az órák. Ennek az ellenérvnek a megcáfolásaként tekintek a következő tényre: Ausztriában többnyire hamarabb van vége a tanításnak és a délutáni szabadidőből is több jut a diákoknak.)

Igaz, hogy az óra elejét Ausztriában is csengő jelzi, nem igazodnak hozzá olyan pontosan, mint Magyarországon. Ennek többek között az is lehet az oka, hogy több óra jóval hosszabb, mint a magyarországi 45 perc: ha dupla órát tartanak 86 perc áll rendelkezésre. 

Nagyobb a szerepe a digitális eszközöknek az oktatás során Magyarországhoz képest. Ennek ellenére a teszteket (nagyobb tesztek: Schularbeit; kisebb, ismétlő tesztek: Wiederholung) papíron írják. Az eredményekről legtöbbször az egész osztály tud, hiszen még az órán átbeszélik a tanárral.

Elvégzendő közösségi feladat esetén – legyen szó az osztály veteményes kertjének megöntözéséről vagy segítségnyújtás a tanárnak – majdhogynem az egész osztály önként jelentkezik. Nem mindenki lehet mindig kiválasztva egy-egy feladatra, de a szándék is sokat jelent. A házi feladatokat általában otthon készítik el. Mivel azok hosszabbak, érzik a gyerekek, hogy nem érdemes az óra előtti szünetben lemásolni vagy oda sem figyelve, ímmel-ámmal leírni valamit. Érzik, hogy a feladat a tananyag megértésére szolgál és ez az, ami a szinte befogadhatatlan mennyiségű információk kívülről megtanulásának hiányában elmélyítheti a tudásukat. Az a menő aki minél több mindenben részt vesz, számít a lelkesség, elismerik, ha valaki jobban tud valamit. Nem a szorgalmasabbnak, esetleg a nagyobb tudással rendelkezőnek néznek össze a háta mögött. A pillantások akkor szelik át az osztálytermet, amikor valaki éppenséggel nem tudja, hogy hol tartanak a szöveg felolvasásában, azt mondja, nem hallotta a tanár kérdését vagy fogalma sincs az ismétlő kérdésre való válaszról. 

A tanórák közötti szünetekben többek között az igen alacsony osztálylétszámnak (az én osztályom 18 főből áll) köszönhetően is közösségként működnek. Valós, emberi beszélgetést folytatnak egymással, egymást meghallgatva, minden osztálytársat bevonva. Mindeközben keresik és megtartják egymással a szemkontaktust. Majdhogynem minden egyes tanóra része csapatmunka, ezért tisztában vannak egymás és saját erősségeikkel és gyenge pontjaival egyaránt. Ugyanígy szerves része az óráknak az, hogy egy-egy diák (esetleg párban vagy hármasban) kiselőadás formájában (Referat / Presäntation) feldolgoz egy témát az aktuális nagyobb témakörön belül. Magabiztosan kezdik el, megszólítják a tanárt és a diáktársaikat, meghatározzák a témát, amiről beszélni fognak. Mindig van náluk egy kinyomtatott jegyzet vagy a kezükben tartják a tabletüket, ám mégsem olvassák a szöveget, figyelnek arra, hogy a célközönség szemébe nézzenek – ne csak a legjobb barátukat vagy a tanárt nézzék, hanem járja körül a termet a tekintetük. Nem egy helyben állnak, folyamatosan helyezkednek, lépéseket és kézmozdulatokat tesznek, amivel hangsúlyozzák a szavaikat. Nem hadarva, hanem érthetően, szép, összetett mondatokban fogalmazzák meg a gondolataikat, az információkat. A meglepő ebben talán az, hogy kivétel nélkül, még a csendesebb, kissé bátortalanabb viselkedésű gyerekek is ebben a stílusban tudnak előadni.

Év végén minden tanár összeállít egy kérdőívet, aminek kitöltésével az éves munkáját értékelhetik a diákok. A nyár folyamán a pedagógusok elolvassák, tanulnak belőle és felhasználják a következő tanév alakításához. A tanév elején a vélemények általános hangulatát átadják az osztálynak is. Mivel nem központilag előállított értékelő rendszer, a gyerekek nem találkoznak többször ugyanazzal a kérdéssorral. A következő kérdőív a németórákra vonatkozik: